Skip to content

Mnekk

Menu
  • Bútor
  • Szolgáltatások
  • Webáruház
Menu
légzésfigyelő

Légzésfigyelő, az aggódó szülők segítsége

Posted on 2019-12-26

Az első néhány hét kritikus a babák légzése szempontjából, éppen ezért sok szülő, miután hazaviszi az újszülött gyermekét a kórházból, egy percre sem meri egyedül hagyni a kicsit. Ez persze nagyon megterhelő, főleg, mert nem mindig van valaki, aki helyettesíteni tudja őket, amíg letusolnak, esznek vagy netán néhány percet pihennek.

Azonban egy minőségi légzésfigyelő állandó társává válhat a szülőknek. Persze még így sem fognak teljes nyugodtsággal állni a tus alatt vagy az ebédjüket sem fogják úgy elfogyasztani, hogy minden falatot jól megrágnak és közben élvezik az ízeket, de azért nagy segítséget jelenthet számukra, hogy „valaki” figyeli a babájukat, illetve a légzését.

Így legalább nem rohanva mennek WC-re és miután meggyőződtek, hogy a légzésfigyelő jól működik, esetleg néhány kisebb házimunkát is elvégeznek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy komfortosan érezzék magukat a saját otthonukban.

Természetesen a légzésfigyelő jelenléte nem akadályozza meg őket abban, hogy néhány percenként maguk is ellenőrizzék a kicsit, de nem mindegy, hogy egész nap őrzik, vagy néha kilépnek a gyerekszoba ajtóján. Tehát jó beszerezni ezt a szerkezetet már az új családtag megszületése előtt és akkor az igazán jó szolgálatot tud tenni, már az első otthon töltött napoktól kezdve.

Például a pindurka.hu oldalon többféle légzésfigyelő közül is lehet válogatni és még rengetegféle egyéb hasznos babaholmi is kapható, így érdemes itt szétnézni és egyszerre akár több mindent megrendelni, ahogy közeledik a születés időpontja.

Legutóbbi bejegyzések

  • Hasplasztika műtét Dr. Fábián Zsolt plasztikai sebésszel
  • Dermapen kezelés az Apollon Beauty kozmetikában
  • Csőtörés bemérés Budapest területén a Nívógáz Hungária Kft.-től
  • Prémium WPC kerítésléc a XXL kerítés kínálatában
  • A linképítés hogyan működik a Kanga Design SEO ügynökségnél?

Kategóriák

  • Állatvilág
  • Bútor
  • Szolgáltatások
  • Webáruház
©2025 Mnekk | Design: Newspaperly WordPress Theme